De Sarah szólni is szeretett volna az olvasókhoz, mondanivalója volt, amire a magazin tökéletes lehetőséget nyújtott. Szerkesztőként olyan dolgokról írhatott, amik érdekelték. Néha a nők oktatásáról írt, máskor pedig arról, hogy több női orvosra vagy több helyre lenne szükség a gyerekek számára, hogy játszhassanak.
Sarah ismert és tisztelt személyiség lett. Az olvasói hallgattak rá és elkezdtek küzdeni is az elveiért. Ahelyett, hogy azt gondolták volna, hogy az egyetlen dolguk, hogy otthon maradjanak és a gyerekekre vigyázzanak, a nők kezdték elhinni, amit Sarah mondott nekik. Elhitték, hogy megváltoztathatják a világot.
1837-ben Sarah otthagyta a Ladies’ Magazint, hogy a Godey’s Lady’s Book-nál folytathassa szerkesztői pályafutását. A Godey’s volt a legnépszerűbb magazin az USA-ban. Mint a Ladies’ Magazine, ez is tartalmazott képeket ruhákról, recepteket és lakberendezési ötleteket. Ezenkívül rövid történetek is voltak benne a kor híres íróitól, mint Edgar Allan Poe, Harriet Beecher Stowe és Nathaniel Hawthrone. A Godey’s-nál Sarah még több emberhez szólhatott.
Sarah nem csak magazinnak írt cikkeket. Írt még novellákat, gyerekkönyveket és verseket is. Ő írta az egyik leghíresebb angol nyelvű mondókát: Mary Had a Little Lamb.
De Sarah többet akart tenni az írásnál. Változást akart. És pontosan tudta, hogyan tegye ezt. Sarah már régóta fontosnak érezte, hogy Amerikának legyen egy nemzeti ünnepe, amelyen hálát adhatnak. 1846-ban úgy döntött, hogy ezért a célért fog küzdeni.
Sarah tisztában volt azzal, hogy valószínűleg várnia kell egy kis időt, hogy az álma valóra váljon. De azt sosem gondolta volna, hogy 17 évet kell várnia!
Sarah azzal kezdte a harcát, hogy nemzeti Hálaadásról szóló cikkeket írt a Godey’s-ba. Elmagyarázta ötletét az olvasóknak és a támogatásukat kérte. Még csodálatos fogásokról és családi játékokról is írt, amik jól illenének egy ilyen ünnephez. Azonban ahogy teltek az évek, és nem történt változás, úgy döntött, hogy többet kell tennie.
Elkezdett az egész ország politikusainak írni, elmagyarázta nekik, hogy szerinte miért lenne szükség egy ilyen ünnepre. Az évek alatt levelek ezreit írta meg. És bátorította a Godey’s olvasóit is, hogy írjanak a helyi politikusaiknak. Sarah olvasói nagyon lojálisak voltak hozzá. Több ezren írtak leveleket, ahogy azt Sarah kérte. Elmondták a politikusoknak, hogy meg akarják ünnepelni a hála napját.
A politikusok hallgattak rájuk. Egymás után hoztak létre ünnepnapot az államaikban. Természetesen nem mindegyik állam ünnepelte a Hálaadást, de sok igen.
De ez még mindig nem volt elég Sarah-nak. Rabszolgaság és más problémák miatt Észak és Dél kezdett elszakadni egymástól. Úgy tűnt, mintha az ország hamarosan kettészakadna. Sarah tudta, hogy a nemzeti Hálaadás most fontosabb, mint valaha. Abban hitt, hogy a legjobb mód az ország egyben tartására, ha együtt ünnepelnek.
Így újra a tollhoz nyúlt. Ezúttal közvetlenül az Egyesült Államok Elnökének, Zachary Taylor-nak írt. Arra kérte, hogy nyilvánítson egy napot az egész ország számára a hálaadás napjává.
Taylor elnök viszont más ügyekkel volt elfoglalva. Az ország válsággal állt szemben és nem volt ideje egy ünneppel szórakoznia. Visszaírt Sarah-nak: nemet mondott.
Sarah nem adta fel. Mikor Taylor elnök elhagyta hivatalát, írt az új elnöknek Millard Fillmore-nak is. Sajnos ez az elnök sem tekintette fontosnak a Hálaadást.
Sarah valószínűleg zaklatott volt ettől a választól, de nem hagyta, hogy ez megállítsa. Lelke mélyén tudta, hogy a kulcsot a nemzeti Hálaadáshoz az elnök beleegyezése jelenti. Mikor Franklin Pierce-t megválasztották, neki is írt egy levelet.
Azonban Pierce is nemet mondott. Sarah megvárta, még az ő ciklusa is lejár és újra megpróbálta a következő elnökkel, James Buchanan-nal.
Ekkorra az ország a kettészakadás szélén állt. A déliek úgy érezték, hogy az északiak nem értik őket és az életmódjukat. Úgy gondolták, jobban járnának egy saját országgal. Úgy tűnt, az egyetlen mód, hogy eldöntsék ezt a problémát a háború.
Sarah elmagyarázta Buchanan elnöknek, hogy a nemzeti hála napja segítene összehozni az embereket, de az elnök nem értett vele egyet.
Sarah még így sem adta fel.
1861-ben az unió szétesett. A déliek kiváltak és létrehozták az Amerikai Konföderációs Államokat. Elkezdődött a polgárháború.
Ahogy teltek az évek, Sarah levelet írt még egy elnöknek – az ötödiknek, mióta elkezdte a harcát. Ez a levél Abraham Lincoln-nak íródott. Sarah rámutatott, hogy ez a legjobb az alkalom egy nemzeti hálaadási nap kinyilvánítására. Ha emlékeztetik az embereket az áldásaikra, az segíthet az unió egyesítésében.
Lincoln elnök meglátta ennek a jelentőségét. Az országnak szüksége volt valamire, ami segít összefogni. 1863-ban nemzeti ünneppé nyilvánította a Hálaadást. Minden évben november utolsó csütörtökén ünnepelték.
Tizenhét év és elnököknek, képviselőknek, és helyi hivatalnokoknak küldött levelek ezrei után Sarah harca véget ért. 58 éves volt mikor elkezdte és nem volt más kincse, csak egy ötlet. Mire véget ért a küzdelme, már 75 volt.
Kevés nő ért el valaha annyit, mint Sarah. Könyveket és verseket írt, beleértve egy olyan verset is, amelyet még ma is sokszor elszavalnak. Lehetőségeket látott a nők fejlődésére, nagyrészt a cikkek miatt, amiket az évek során írt. Ő volt a hajtóerő két nagyszerű magazinnál.
Egyik eredményéért sem harcolt olyan sokáig, egyikre sem volt annyira büszke, mint a nemzeti Hálaadás ünnep megszületésére.
Természetesen, a Hálaadás nem mindenki számára egy boldog időszak…
Hogy lett a Hálaadásból ünnep? - 1. rész
Hogy lett a Hálaadásból ünnep? - 3. rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése